2016. június 7., kedd

Házasság

A házasság egy életre szóló szövetség
Sok házasság előtt álló, illetve házasságban lévő emberrel beszélgetve rádöbbentem arra, hogy sokaknak a házasságról, az összekötött életről nem reális az elképzelésük. Ezért született meg ez a bejegyzés. 
Mi a házasság? Egy férfi és egy nő között létrejött egy életre szóló szövetség. A házasságban élő felek képezik a társadalom alapját, alkotóelemét.  A tartós erős házas felek azok, akiken alapul a társadalom, hiszen a házaspárok dolgoznak, adót fizetnek, gyereket nevelnek, tehát az utánpótlásról is gondoskodnak. A jól működő házasságok a nemzetgazdaság motorját képezik, de most nem feltétlen erről szeretnék írni.

Mi a házasság valójában? 

Ha a szerelem elmúlik,
 akkor egy sokkal erősebb kötelék marad

Két ellentétes nemű ember érzelmi alapon egy életen át tartó szövetségre lép egymással, örök hűséget fogadnak egymásnak, tulajdonképpen megnyitják az életüket, és a másik felet befogadják oda. Mint írtam ez a döntés érzelmi alapon történik, de fontos a racionalitást is figyelembe venni. Amikor az ember szerelmes valójában a racionalitás nem érdekli, csak azt tudja, hogy a másik emberrel akarja összekötni az életét. Azonban a házassági szövetségnek egy életre kell szólni, és elvileg nem csak addig ameddig a heves érzelem tart. Ez a heves vágy a másik iránt, ha tetszik, ha nem elmúlik, és akkor a rózsaszín ködön át kivilágosodik, hogy valójában kivel kötötte az ember össze az életét.
A házasság egy nagyon intim közösség, az ember mindenét megossza a másikkal, alig van magánszférája, ezáltal nem mindegy, hogy az ember kit enged be az életébe.
Igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást, és sokszor lehet látni, hogy jól működő házaspárok tökéletesen kiegyenlítik egymás: ami az egyik gyengesége az a másiknak erős oldala, és fordítva.
Azonban a túl nagy kulturális, emberi, anyagi különbségek esetleg nehezíthetik az össze-csiszolódást. Tud működni csak esetleg nagyobb kompromisszumokat kell kötni, áldozatokat kell hozni.

Apropó kompromisszumok! A házasság kompromisszumokból áll. Nem az a lényeg, hogy mindig az egyik félnek legyen igaza, és övé legyen az utolsó szó. Egy házasságban nem alá és fölé rendeltségi viszonynak kell érvényesülni. És nem is az, hogy hogyan teszi az egyik fél boldoggá a másikat. 
A házasságban elsősorban adni kell. Hogyan tudom én boldoggá tenni a másik felet. Ez a lényeg. Ha azt várjuk, hogy a másik vidámítson fel, boldogítson, hozzon áldozatokat értem, szolgáljon ki, az nem fog tudni sokáig működni. A házasság arról szól, hogy együtt legyen boldog két ember.

Kompromisszumok nélkül nincs egység

Ez nem könnyű dolog, hiszen az emberek hatalmas nyomásnak vannak kitéve, az élet minden területén teljesíteniük kell, meg kell felelni valaminek/valakinek.  Az ember igyekszik a legjobb arcát mutatni a munkahelyén, úton-útfélen, azonban újra és újra vissza kell térni a töltőre. Ez az otthon. Ahol feltöltődünk. Az otthonunknak a nyugalom helyének kell lennie.
A feszültséget azonban ki kell engedünk magunkból, de nem otthon. Miért van az, hogy az ember akiket szeret azokat tudja a legjobban megbántani? Azért mert az otthoni kikapcsolódást, feltöltődést összekeveri az egész nap felgyülemlett feszültség, idegeskedés, fáradtság „szemetesládájának a kiürítésével”.


Empátia - az egyik kulcs a békés együttéléshez

A másik lényeges dolog az empátia. Több éves házasok már egymás rezdüléséből tudják, hogy a másik hogyan érzi magát, mire gondol, milyen állapotban van. Tisztába vannak vele, hogy mely információkat mikor lehet a másiknak mondani, mikor egyáltalán nem érdemes, mert nem fog eljutni a célba. Ez azonban nem jön azonnal, ehhez hosszú évek, viták, örömök, félreértések szükségesek. Ezen a szinten már könnyebb,  (bár még ekkor is lehet meglepetéseket okozni egymásnak) már nem lépnek rá lépten-nyomon egymás „tyúkszemére”.

Harmadik a kommunikáció. Nem elvárható, hogy a másik fél kitalálja, hogy az egyiknek valami nem tetszik, ha van valami probléma, ha rossza napja volt. Érdemes beszélni róla higgadtan, értelmesen. Az oda bökött szúrkálódás nem vezet jóra. Sőt ez csak a problémát gerjeszti. 


Néha tudni kell csendben maradni

Néha érdemes csöndben maradni. Ha valami nyomassza az embert, vagy valami nem tetszik a másik viselkedésében, szokásában, akkor azt nem azonnal "csípőből" kell a másikra ráönteni. Nem könnyű, de meg kell várni, mikor egy kissé lehiggadunk, mikor már indulat nélkül lehet beszélni a szóban forgó dologról. 

A türelem egy másik kulcsszó a házasságban. Nem lehet elvárni, hogy ugyanúgy reagáljon az egyik fél mint a másik. Más-más családban, környezetben, szokások között szocializálódott két embertől nem lehet elvárni, hogy egyformán gondolkodjon, reagáljon azonos dolgokra


Humorérzék nélkül nincs jó házasság

A házasságban a humorérzék elengedhetetlen. 
Egy egész este hangulatát, sőt akár napokat menthet meg egy jó időben elengedett humor. Ha az egyik fél elengedett valami csípős megjegyzést, vagy rossz kedve van, és nem tud kedvesen szólni a másikhoz, ha ezt a másik nem úgy reagálja le, hogy visszalő, hanem segítségül hívja a humorérzéket és valami viccel elüti az imént elhangzott megjegyzés csípős élét, akkor sikerült kizökkenni a rossz hangulatból és egy nagy nevetés feloldhatja az éppen kialakulóban lévő feszültséget. 


Apró figyelmesség - megemeli a hangulatot

Apró figyelmességeket is érdemes megemlíteni. Lehet, hogy közhelynek tűnik a virág, de nemcsak az udvarlás időszakában érdemes adni. Vagy valami apró kedvességet: egy kis csokit, valami kedves ajándéktárgyat. Nagyon jól esik a másik félnek, és ha kedvességet vetsz, azt is fogod aratni.

Lényegében egy házasság nagyon jó dolog, de ha nem dolgozunk azon, hogy jó legyen, akkor akár a földi pokollá is válhat. Igen, dolgozni kell rajta, és főként nemcsak kivenni belőle ami nekünk jó és kényelmes, hanem beletölteni sok szeretetet, figyelmességet, kedvességet, türelmet, empátiát. Ha mindkét fél így áll a házassághoz, akkor a földi mennyországot élik meg, és tényleg egy életre fog szólni a szövetség. 


A sikeres házassághoz azonban érdemes ismerni a másik nemet. Erről a folytatásban írok bővebben!