2015. október 20., kedd

Kamaszok és a telefon

Mikor érdemes telefont venni a gyereknek
A gyerekeimnek meséltem, hogy mikor tinédzser voltam és valamiért nem tudtam időben hazaérni, akkor kerestem egy telefon fülkét az utcán, majd felhívtam a szomszéd házban lakó barátainkat. Nekik elmondtam a mondandómat, akik a soron következő kutya sétáltatásnál felkeresték a szüleimet és átadták nekik az üzenetet.
Ez számukra egy elképzelhetetlen, abszurd szituáció, és ma már nekem is annak tűnik. Igaz, hogy az előző évezredben történt, és valóban úgy is tűnik, mint ha ezer évvel ezelőtt lett volna....



Ma a Z generáció szinte okostelefonnal a kezében jön a világra, állítja egy mondás, és sok igazság van benne. Egy kicsi gyerek úgy kezeli az okostelefont, hogy mi csak lesünk, hogy nekünk mennyi idő volt  mire elsajátítottuk azt a mozdulatot, ahogy felvesszük a hívást. Ma már telefon nélkül nem lehet létezni.
Engem a szüleim nem tudtak felhívni, hogy az ebéd melegítése után elzártam e a gázt. Csak reménykedtek, hogy igen. Ma hívjuk a gyereket, mikor elindult, mikor odaért, mikor végzett, mikor hazaindul, mikor úton van. Igaz, hogy a világ is sokat romlott ez idő alatt, és veszélyesebb hely lett. Mégis nagy kérdés, hogy szükséges e, hogy ennyire túlkontrollált legyen az életünk?
Sok kérdés merül fel a telefonnal és a gyerek kooperációjával kapcsolatban, mikor, milyet, miért?

Mikor kell a gyereknek telefon?


Érdemes húzni ameddig csak lehet.  A telefont alapvetően a kommunikációra használjuk, és egy kisiskolás gyerek hívásának illetve hívás fogadásának a tárgya a szülők, illetve nagyobb testvér.
Ebben a korban viszonylag kevés időt tölt szülei felügyeletén, és az iskolán kívül, mikor szüksége lenne telefonálni. Amikor a gyermek elkezd valami iskolán kívüli délutáni különórára, sportja járni, mikor egyedül, vagy valaki nem családtaggal kezd el közlekedni, akkor érdemes telefont adni a gyerek kezébe.


Van olyan gyerek aki korábban, van aki később érik meg egy telefon birtoklására. Van olyan 8 éves aki "felelőségteljesen" tudja kezelni, használni a telefont, illetve van, aki még 12 évesen sem. Azt sem tudja hová tette, esetleg el is hagyja. Ezt a tényezőt is figyelembe kell venni, a telefon vásárlásakor.

Milyen telefont?


Első telefonként érdemes egy teljesen egyszerű, olcsó nyomógombos telefont adni a gyerek kezébe, hogy először azt tanulja meg kezelni, illetve képes legyen vigyázni rá. (Kérdés, hogy mikor ezeket a sorokat írom lehet e még kapni nyomógombos telefont)
Ha már okostelefonra tértünk át, általános iskolába, de még a gimnázium elején, semmiképpen ne internet-előfizetéses legyen a telefon. A korlátlan internet-hozzáférés teljesen felesleges egy iskolás gyereknek! Erről az internet veszélyei c. bejegyzésben olvashattok bővebben. Mivel ingyenes wifi hozzáférés sok helyen van, így is hozzájut a gyerek internethez.

Végeredményben azt kell látni, hogy a világ kommunikációs tendenciáját megállítani nem lehet, az embernek a mobiltelefonnal való szimbiózusa visszafordíthatatlannak. Kiszakadni ebből a körforgásból lehetetlen,  így meg kell tanulnunk helyesen együtt élnünk vele. Nem tehetjük meg, hogy szembemegyünk a main streammel és nem adunk a gyerekünknek telefont.
Ezzel könnyen magunk ellen fordíthatjuk, hiszen azt gondolhatja, hogy  valami jótól fosztjuk meg őt, és ha már minden osztálytársnak, barátnak van telefonja, még gúny tárgyává is válhat a gyermek.

A hangsúly nem a tiltáson, hanem a helyes használatának a megtanításán, a kommunikáción, a veszélyekre való felhíváson van, illetve ennek rendszerességén.
- A telefon használathoz tartozzon hozzá egy rendszeres ellenőrzés: időnként kérjük el a gyerek telefonját, és ellenőrizzük. Nézzük meg, hogy milyen oldalakat töltött le, miket néz rendszeresen, kikkel van kapcsolatban, miket kommunikál. Ez nem azt feltételezi, hogy bizalmatlanok vagyunk a gyerekkel, hanem ezzel védőhálót nyújthatunk számára, mert könnyen ismeretlen területre tévedt, így szót lehet ejteni a veszélyekről, korrigálni tudjuk a hibákat.
Kell, hogy a szülők is értsenek annyira az okostelefonhoz, hogy meg tudják nézni, hogy a telefonáláson kívül még  mire használja azt a gyerek.
Ehhez némi segítséget nyújthat az Online szótár c. oldal.  




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése