A kamaszkor...

A kamaszkor a gyereknek,
de a szülőnek sem könnyű

A kamaszkor nem egy könnyű folyamat. Testi-lelki változások garmadával járó, érzelmi hullámokkal tarkított, felnőtt- és gyerekkor között ingázó emberek agóniája. Persze, ez elég sarkított fogalmazás volt, de nagyjából ezek a tulajdonságok mind jellemzik ezt a tizenéves kor elején kezdődő és a vége felé hanyatló alakulási, érési folyamatot, metamorfózist.

Ez az időszak a szülőnek sem könnyű.

Különösen, ha az első gyerekről van szó, ahogy az újszülött ellátását, ehhez az időszakhoz való viszonyulást is tanulni kell. Ahogy az ösztönök akkor is a segítségünkre siettek, (bár az ismerősök, tapasztalt barátok jó tanácsai, útmutatásai néha egy falat kenyérként hatottak) most sincs ez másképp. Sok mindent ösztönösen teszünk, vagy épp nem teszünk, de a tapasztalt barátok tanácsai, szakemberek véleményei most is óriási segítséget nyújthatnak.

A kamaszkorba lépő gyermek szülőjeként elengedhetetlen a jó kapcsolat megtartása, megőrzése, kiépítése a gyerekkel, hiszen csak így  lehet rá hatni, javasolni, tanácsot adni, nevelni, ha kommunikálunk vele.

Amikor az ember szülővé válik, fel sem tudja fogni, hogy milyen az, amikor a gyermeke eltávolodik tőle. Ez alatt a természetes távolodást értem, ami az évek alatt folyamatosan megy végbe, majd a felnőtté váláskor, illetve a házasságkötéskor ér célba. A kisbabának a szülők jelentik a „mindent”, azt a feltétlen biztonságot, amit nem lehet pótolni. Egy totyogó kisgyermek számára is a szülők azok akik vigasztalást nyújtanak, oltalmaznak. Kis-iskolás korban, már nyilvánvalóan nagyobb a távolság, hiszen a nap jókora részét külön tölti a szülőtől, de még mindig az anya, apa a támasz, a védelmet nyújtó kéz.

Aztán eljön a kis kamasz-kor. Hirtelen akkora távolodás történik ebben a szakaszban, hogy előfordulhat, hogy a szülő se fizikailag, se lelkileg nem érzi közel magához a gyermekét. Nem hozzá fut, ha valami baja van, nem nekik mondja el egyből az örömét, a féltett titkait sem velük közli. A szülők helyét átveszik a barátnők, barátok, társak.

Ez egy természetes folyamat, hiszen nemcsak látható módon változik a gyerek, hanem a lelkében is hatalmas változásokon megy keresztül. Kialakul a személyisége, a jelleme, az érzelmi világa. Keresi a helyét, önmagát a világban, méri magát a társaihoz képest, fontos számára a valahova való tartozás.

Ez az időszak szülőnek, gyereknek egyaránt tartogat nehézségeket, nem is könnyű megfelelően reagálni rá.

Mit tehet a  szülő:

Először is, ne felejtsd el, hogy te is voltál ebben a cipőben. Ha őszintén visszagondolsz erre az időszakra, kiderül, hogy veled sem volt könnyű.

Másodszor,  elengedhetetlen a megértés. Kérdezd őt, figyelj rá, és értsd meg! Ne csak úgy, hogy „jaj szegény”, hanem úgy igazán. Éld bele magad a helyzetébe, és esetleg mesélj valamit arról, hogy te hogy voltál ezzel a helyzettel, mikor kamasz voltál. Mond el, hogy milyen hibákat vétettél, és az miért nem volt jó. Kezdeményezz beszélgetést, még ha eleinte falakba is ütközöl. Ne add fel! Hidd el, hogy a kamasz is szenved ettől a változástól ami benne megy végbe. Légy elérhető számára. Amikor szüksége van rád, akkor érj rá! Fontos tudnia, hogy számíthat rád, mindig!