2015. október 12., hétfő

A tizenéves agya még nem fejlődött ki teljesen

A tizenéves agya
még nem fejlődött ki teljesen.
Bizonyos pszichiátriai és neurológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a kamaszok agya fizikailag is más mint egy felnőtt agya. A legutóbbi időkig azt gondolták, hogy az ember agyában 5 éves korig végbemegy az alapvető "huzalozás", azaz kifejlődik az agysejtek döntő többsége, és a köztük végbemenő kommunikációs hálózat. 


Azonban az MRI vizsgálatok azt mutatják, hogy a tizenéves agya egy második robbanásszerű változáson megy keresztül, melyben olyan készségek fejlődnek tovább, mint az ítélőképesség, a jó és a rossz kezelése, érzelmek kordába tartásának képessége, valamint a racionális gondolkodás

Tizenéves korra az agynak azok a területi fejlődnek ki teljesen, amelyek az érzelmekért, reakciókért, és a zsigeri döntésekért felelősek. 
A kutatási eredmények is megerősítik tehát, hogy ebben az időszakban a kamasznak szükségük van a szülők józan útmutatására, ítélőképességére, hogy szükség esetén korlátozzák őt. Találkozni fog az alkohollal, droggal, szexszel, döntenie kell a pályaválasztás kérdésében, de ő maga nem feltétlenül kész arra, hogy a megfelelő, érett döntéseket meghozza. Gondolkodása még nem képes erre. 

Ez jelenthet a szülőknek némi megnyugvást, hogy gyereke azért viselkedik ilyen furcsán, mert az agya még nem fejlődött ki teljes mértékben, és eljön az az idő, mikor az agyának a fejlődése befejeződik és érett, felelőségteljes döntések meghozatalára is képes lesz.

Azonban mindezek ismeretében sem érdemes hátradőlni és várni, hogy majd egyenesbe kerül a gyerek, mert a kutatások azt is kimutatták, hogy azok a területek fejlődnek gyorsabban, amelyek stimulálva vannak. Ráadásul a minőségi kapcsolatok is a fejlődést segítik elő. A kamasz fizikai és értelmi képességeik szoros kapcsolaban állnak egymással, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy mivel tölti az idejét. 

Szeretetteljes, biztonságos,
rendezett családi háttér
Gondoskodjunk a pozitív környezet megteremtéséről és szeretteljes, biztonságos és rendezett családi hátteret igyekezzünk kialakítani a számára. 
A témáról bővebben olvashatsz a témáról: dr. John Townsend - Kamaszhatárok c. könyvében.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése