Anya - mint foglalkozás

Ezt a régi kedvenc történetet szeretném megosztani veletek. Egyszer belefutottam az interneten, és most továbbítom, hátha valaki még nem olvasta.

 "... Egy nőtől - miközben a jogosítványát újította meg egy önkormányzati hivatalban - az adatfelvevő hölgy megkérdezte, mi a jelenlegi foglalkozása.

A megkérdezett tétovázott, mert bizonytalan volt, hová sorolja magát.

Arra gondolok - magyarázta az adategyeztető - hogy van- e munkája, vagy csak…

- Természetesen van munkám! - csattant fel a nő - Anya vagyok !

- Nincs "anya kategóriájú" foglalkozás. A "háztartásbeli" fedi az ön státuszát - mondta az adatfelvevő segítőkészen.

Már el is felejtettem ezt a történetet, mígnem egy napon ugyanilyen helyzetben találtam magam a Városházán.

A hivatalnok magabiztosan szegezte nekem a kérdést: " - Mi a foglalkozása?"

- Gyermekfejlődési és emberi kapcsolatok területén dolgozom társkutatóként - vágtam rá azonnal, ám azt még ma sem tudom, hogy buggyant ki belőlem e válasz.

A hivatalnok abbahagyta a munkáját, golyóstolla megállt a levegőben.

Felnézett, mint aki rosszul hall.

Megismételtem a titulust lassan, hangsúlyozva a lényeges szavakat.

Aztán csodálkozva láttam, hogy ezt mind leírta fekete betűkkel a hivatalos kérdőívre…

- Megkérdezhetem, hogy pontosan mit csinál ezen a területen? - nézett rám a nő érdeklődve (ekkor már nem visszakozhattam..)

Tehát hűvösen, az izgalom legkisebb jele nélkül válaszoltam:

- Folyamatos kutatási programban veszek részt (melyik anya nem..) laboratóriumban és terepen is (normálisan azt mondtam volna, hogy bent és kint).

Dolgozom a felettesemnek (elsőként az Úrnak, aztán az egész családomnak), és van már négy kreditem is (mindegyik lány).

A munkám szüntelen összpontosítást igényel, (melyik anya tagadja?) gyakran dolgozom tizennégy órát egy munkanapon (inkább huszonnégyet).

Szóval e tevékenységben jóval több a kihívás, mint más "átlagos" foglalkozásokban.

A hivatalnok hangjából, gesztusaiból elismerés áradt felém, miközben kitöltötte a nyomtatványt. Aztán felállt és az ajtóig kísért.

 

Ütést mértem a bürokráciára

Míg hazafelé vezettem, a fényes, új karrierem lebegett a szemem előtt.

Otthon a tizenhárom-, a hét- és a hároméves laborasszisztensem üdvözölt, az emeleten pedig hallottam gyermekfejlesztési programunk új (hat hónapos) kísérleti modelljét, aki a hangmintáit próbálgatta. Elégedettnek érezhettem magam! 

Úgy véltem, ütést mértem a bürokráciára.

Hiszen hivatalos feljegyzés készült rólam és a foglalkozásomról (ha már az "anyaság" nem hangzik elég jól).

Ennek szellemében a nagymamákat nyugodtan nevezhetnénk senior kutatási munkatársnak a gyermekfejlesztési és emberi kapcsolatok területén, a dédnagymamákat pedig senior kutatási munkatársak ellenőreinek...

Még azt is gondolom, hogy a nagynénik kutatási asszisztensé léphetnének elő!

Legyen kevesebb gond és több áldás a házadon, és kizárólag a boldogság lépjen be az ajtódon!"

(részlet V. Kulcsár Ildikó : Rózsa a páncélszekrényben c. könyvéből)