Békés karácsonyt!

Békés karácsony - mindenki ezt kívánja

Ez a mondat mindenki szájából elhangzik ezekben a napokban. 

De miért pont a békességet kívánjuk, hiszen ebben az időszakban veszekszik a legtöbbet a család. Minél inkább hangulatos, meghitt, ünnepet látunk magunk előtt, annál inkább vitába, morgolódásba, veszekedésbe torkollik az együttlét. Persze, ez nem mindenhol és nem mindig van így, de gondolom mindenki tudja, hogy miről van szó.

Mégis miért van ez így?

Karácsonykor, mikor vége a munkának, a bevásárlásnak, a decemberi futkosásnak, az ételek is készen vannak, akkor eljön az idő, hogy ünnepeljünk!

Miért is nehéz az ünneplés?

Ünneplés közös ügyünk

Vannak kultúrák, például a zsidó kutúra, ahol a család minden héten ünnepel, hiszen a szombat megtartása egy olyan évezredek óta megtartott parancsolat, ami a nemzedéken, korokon át kitartott, és amivel át van itatva minden generáció. Ott nem különös, ha szépen felöltözik a család, leveszik a figyelmüket a gondokról, bajokról, nehézségekről, beszélgetnek a gyerekekkel, közösen étkeznek a generációk, együtt töltenek egy teljes napot Istennel és egymással. 

Ez a mi kultúránkban nem ilyen könnyű. Alig tudunk lenyugodni! Hétköznapi munka után elérkezik a hétvége, ami az együttlétről, kikapcsolódásról, pihenésről kellene, hogy szóljon. Manapság a felgyorsult, rohanó világban azonban a hétköznapok is annyira zsúfoltak, terheltek, hogy szinte a túlélésre játszik sok ember, így egyedül a hétvége marad arra, hogy a lakást rendbe hozzuk, bevásároljunk stb. Hiszen ki tud úgy pihenni, kikapcsolódni, hogy rumli van mindenhol, és üres a hűtő? Az oktatási rendszer is egyre többet követel, rengeteg lecke, tanulnivaló marad a hétvégére, ami szintén a kikapcsolódás, közös együtt töltött idő rovására megy.

Rohanó hétköznapok

Mi kell az ünnepléshez? 

Mikor a család tehát karácsonykor összegyűlik és nincs feladat, ami mögé elbújhatnának, hanem ott maradnak egymásnak, akkor robbannak ki a feszültségek.

Próbálnak beszélgetni, jól érezni magukat egymással, de ez nem mindig megy. Sokan nem tudnak a rohanásból hirtelen egy vidám ünneplésbe átcsapni, ilyenkor nehezen tudják tolerálni a másikat, sokan a másiktól várják, hogy vidítsák őt fel, holott a közös ünneplés alapja, hogy mindenki a másiknak próbál áldás lenni. 

A jobb adni, mint kapni – mondás nem kizárólag az ajándékozásról szól. A vidám, boldog hangulat nem magától történik, ez egyáltalán nem törvényszerű, hogy együtt van a család és akkor jó lesz. Ezen egyénileg is munkálkodni kell, kizárni a világ gondjait, bajait és nem a nyomort, fájdalmakat kell ráönteni a másikra, hanem érdeklődően a másik felé fordulva, a legjobb arcot mutatva (persze nem képmutató módon) emelni a hangulatot. Ünnepelni nem lehet önközpontúan!

Ehhez az is hozzátartozik, hogy nem erőltetjük rá a másikra a saját elképzelésünket, akaratunkat. El kell tudni fogadni, hogy másnak is vannak gondolatai, elképzelése, és ha valami nem úgy történik ahogy azt mi szeretnénk akkor az attól még lehet jó is. Sőt. Ez megint csak a tolerancia része.

Ha úgy szocializálódtunk, hogy nem tanultuk meg, hogy hogyan kell ünneplni, a jót sosem késő elkezdeni jó példát mutatva a gyermekeknek is. 

A békességet tehát nem csak kívánni kell, hanem tenni is érte, hogy béke legyen otthon, és az ünnepek valóban olyanok legyenek amikre boldogan emlékezünk vissza később.